Fellépők:
STERBINSZKY
DJ Sterbinszky Magyarország egyik legismertebb lemezlovasa majd két évtizedes karrierje során számos neves klubban játszott és számos zenei díjat gyűjtött be, legutóbb pedig a VIVA COMET legjobb DJ-je címet nyerte el.
Sterbinszky 1988-ban kezdte zenei pályafutását mikor rezidens-dj lett a budapesti Moment diszkóban. Ekkor még funky-ban, soulban, rap-ben és break-ben mozgott otthonosan. A Moment mgszűnése után a Bingo-Momentben folytatta. 1991 és 92 között az Es-O-Es-ben (későbbi nevén Club Bedrock) volt rezidens, ekkor váltott a funkyról technora. Ebben az időben fedezték fel a magyar MAYDAY szervezői, így ő lett a végleges rave-sorozat állandó DJ-je. 1993-ban a magyar DMC bajnokság nyerteseként Londonba utazott hogy részt vegyen a világbajnokságon. Emellett az általa indított Sky Light House Aréna fergeteges partysorozatá nőtte ki magát ahol olyan nevek is felléptek mint például Da Hool. A következő években már nem csak mint dj-ként, hanem promoterként is hírnévre tett szert.
1997-ben kezdődött a híres E-Play éra (ma Bank Dance Hall), olyan résztvevőkkel mint Sven Uk, Marco Zaffarano, Sylvie Marks, Supa Dj. Dmitri és Stefano Libelle. Sterbinszky országos E-Play club-turnéra indult. 1998-ban jelent meg az E-Play Generation című válogatásalbum, melynek producere és résztvevője is. 1998. november 13-án jelent meg első önálló mixlemeze, a "Hits From Club E-Play" mely aranylemez státuszt ért el és a média őt kiáltotta ki az első magyar sztár DJ-nek.
2000 november 10.-én jelent meg első saját lemeze, a Discography, melyhez kapcsolódva 2001-ben turnét szervezett. 2001-ben jelölték a MAHASZ Arany Zsiráf díjára Az év hazai dance albuma kategóriában majd a 2002-es úrjajelölést már díjra válthatta. 2001 májusában mutatták be a Discography klipjét az MTV Europe Party Zone című műsorában. 2004-ben Carl Cox meghívta ibizai klubjába, a Space clubba ahol Sterbinszky fergeteges bulit hozott össze. 2006 június elsején pedig elnyerte a VIVA COMET a lejobb DJ-nek járó díját. Emellett Sterbinszky az egyetlen magyar DJ aki négy aranylemezzel büszkélkedhet.
Album(ok):
* 2000: Discography
* 2001: Gates of Mind
* 2006: Sequence 11 aka Sterbinszky – In Sequence Sunset
Mixlemezek:
* 1998: Hits from Club E-Play
* 1999: Egy nyár a Flörtben
* 1999:The House Sound of Dance Tuning Disco
* 1999: The Trance Sound of Dance Tuning Disco
* 2000: Megint egy nyár a Flörtben 1.
* 2000: Megint egy nyár a Flörtben 2.
* 2001: hypeROXYd trance
* 2001: hypeROXYd house
* 2002: AXEtázis a Palaceban vol. 1.
* 2002: AXEtázis a Palaceban vol. 2.
* 2003: AXEtázis a Palaceban vol. 3.
* 2004: AXEtázis a Palaceban vol. 4.
* 2005: Martini Revival
VIVA COMET díjak:
* 2006: Legjobb DJ
Világsztárok, akikkel fellépései során együtt játszott: Africa Islam (USA), Antoine Clamaran (F), Carl Cox (UK), David Morales (USA), Eddie Amador (USA), Francesco Farfa (I), Gayle San (SG), Guy Ornadel (UK), Judge Jules (UK), Marco Zaffarano (I), Paul Van Dyk (D), Robbie Rivera (USA), Tiesto (NL), Timo Maas (D), Tom Novy (D).
képgalériák:
2011.01.01.:
C.Molle Birthday Party
2010.12.31.:
Szilveszter
2010.12.18.:
Matthew Dekay
2010.12.11.:
C.Molle vs. Twelve
2010.12.04.:
Santa Claus Party
2010.11.27.:
Bajnokok éjszakája

